Ablak rendelés határideje 2018

Posted

Ablakrendelés határideje 2018 év vége és 2019 elei nyitás

Ahogy minden évben úgy idén is, az év végéhez közeledve ablak gyártóink megküldik a téli leállás előtti tervezett nyílászáró megrendelés leadási és leszállítási határidőiket. Mivel az év utolsó 2-3 hónapjában jelentősen megugranak nem csak az érdeklődések, hanem a megrendelések mennyiségei is, így fontosnak tartottuk ezen információk megosztását látogatóinkkal, hiszen egy lakás felújítás esetében, de igaz ez a ház építéseknél is, az előre tervezhetőség sarkalatos pontja a kivitelezéseknek. Az alábbiakban közölt információkkal szeretnénk ügyfeleinknek a műanyag nyílászáró megrendeléseik beütemezésében segíteni. Ezen határidőinket a beszállítóink folyamatosan küldik meg így a listát frissítjük amint pontos információink vannak. Különösen fontos ez azon kedves ügyfeleinknek akik színes műanyag nyílászárót szeretnének vásárolni, hiszen nekik ez a határidő vészesen közel van abban az esetben ha a megrendelt ablakokat még az idei évben szeretnék megvásárolni.

Ablakrendelés határideje 2018

2018-as évi teljesítéssel kért megrendelések leadási határideje Hevestherm nyílászárók:

  • Színes műanyag ablakok esetében 2018 november 11
  • Íves és alakos fehér műanyag ablakok esetében 2018 november 11
  • Íves és alakos színes műanyag ablakok esetében 2018 november 11
  • fehér nem íves és nem alakos műanyag ablakok esetében 2018 november 11

A tervezett utolsó szállítási nap 2018 december 21, ez egyben az utolsó idei évi átvételi nap is telephelyünkön. Ezt követően csak 2019 januárjában történő nyílászáró átvétel lehetséges. A tervezett első szállítási hét 2019 4 hetében kerül leszervezésre. Így azon ügyfeleink akik a megadott határidők után rendelnek az adott típusból ajtót vagy ablakot, azok csak 2019 január végi szállítással kapják meg új nyílászáróikat.

2018-as évi teljesítéssel kért megrendelések leadási határideje Schüco műanyag nyílászárók:

  • Színes műanyag ablakok esetében csak januári teljesítéssel tudunk megrendelést felvenni
  • Íves és alakos fehér műanyag ablakok esetében csak januári teljesítéssel tudunk megrendelést felvenni
  • Íves és alakos színes műanyag ablakok esetében csak januári teljesítéssel tudunk megrendelést felvenni
  • fehér nem íves és nem alakos műanyag ablakok esetében csak januári teljesítéssel tudunk megrendelést felvenni

A Berg nyílászárók gyártója még nem adta meg ezen információkat, de telefonos érdeklődésünk alapján a Hevesthermmel azonosan lesznek a határidők megadva.

2018-as évi teljesítéssel kért megrendelések leadási határideje Beltéri ajtók:

  • CPL laminált beltéri ajtók esetében 2017 november 7
  • Furnéros beltéri ajtók esetében már csak jövő évi teljesítéssel tudunk megrendeléseket felvenni
  • Dekorfóliás beltéri ajtó szabvány méretes 12 tokkal, esetében a raktárkészleten lévő termékek december 1-ig érhetőek el de ez a készlet mennyiségétől változhat
  • Dekorfóliás beltéri ajtó egyedi méretes vagy eltérő tokvastagság, esetében már csak 2018 január végi szállítási határidő lehetséges

2018-as évi teljesítéssel kért megrendelések leadási határideje Amerikai rendszerű nyílászárók:

  • fehér toló és emelőpaneles műanyag ablakok esetében 2018 november 15

A 2019 év elejei nyitás és rendelés leadás kezdete

Természetesen minden évben újra induló folyamatról beszélünk, így mi is megállunk a gyártókkal együtt de az üzleteink nyitása már az ablak gyártók indulása előtt esedékessé válik, hiszen a leállás alatt felgyült ajánlatokat elkezdkük feldolgozni.

Ebből kifolyólag budapesti bemutató termeink az alábbiak szerint indul:

A Budapest VIII. kerületi boltunk 2018 január 7-től várja a kedves érdeklődőket.

A Budapest XVIII. kerületi üzletünk 2018 január 7-től várja a vásárlókat.

Míg gyáli nagykereskedésünkben 2018 január 7 -tól kezdődik meg az áru kiadás.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..