Színes műanyag ablak kínálat

Színes műanyag ablak vásárlása

ablak fóliák
Nem csak fehér ablakot vásárolhatunk

A megszokott és alap fehér műanyag nyílászárók mellett, egyre nagyobb az igény a színezett műanyag ablakokra. Ezek régebben olyan árfekvésben voltak amiket csak a kiváltságos pénzügyi helyzetben lévő ügyfelek érhettek el. Manapság a piac változására, és a gyártástechnológia fejlődésének következtében a színes műanyag nyílászárók előállítási költsége is normalizálódott, így mára mindenkinek megfizethető alternatívát biztosítanak. A műanyag ablakok színezését első sorban un. faerezetet utánzó fóliákkal valósítják meg. Ezeket a profilokat az ablak gyártása előtt egy fóliázó cégnél, még szál anyagban egy erre fejlesztett gép segítségével borítják be a megrendelő által választott színű fóliával. Ezt követően kerül vissza a profil az ablakgyártóhoz, hogy az nyílászárót készítsen belőle. Ennek köszönhetően a gyártási idő, az általánosságban elfogadott 3 hetes gyártási idő helyett hosszabb, 5-6 hetes gyártási időintervallummal készül, így ha nem szeretnénk a kivitelezésünkkel csúszni érdemes időben megrendelni a nyílászárókat.

Színes műanyag ablakok faerezetet utánzó fóliával

fahatású színes műanyag ablak
fahatású színes műanyag ablak

Színes fahatású ablakok standard vagy extra színben

A színes műanyag ablakok esetében a fóliás fahatású nyílászárók a legkeresettebbek. Ezeknél az ablakoknál, két fajta fólia csoportot különböztetünk meg, a standard színű és az extra színű fóliákkal készült műanyag nyílászárókat. A színek csoportosítását a gyártók egyénileg határozhatják meg, mégis nagyságrendileg minden gyár azonos színeket választ alap színeknek. Az alap színek amiket amúgy is a legtöbb esetben választanak az ügyfeleink a teljesség igénye nélkül:

  • aranytölgy
  • dió
  • mahagóni
  • antracit

[slideshow_deploy id='4757']

A fa hatású műanyag nyílászárókhoz fontos, hogy találjunk kiegészítőket, mint például a párkányok vagy a takarólécek. Itt már megint bele ütközhetünk főként az extra színek esetében abba, hogy nem találunk a választott fóliával azonos színben a fent említett kiegészítőkből. Jó példa erre az antracit szín, ami az elmúlt 2 évben nagyon keresett volt a vevőink között. Hiába ilyen keresett szín, sem takarólécet, sem színes műanyag párkányt nem találunk hozzá sehol a piacon. Ellenben a fent említett másik 3 színhez minden kiegészítő rendelkezésre áll hogy egységes legyen az ablak összképe.

A faerezetes fóliák nem csak a fa természetesen erezetét utánzó színnel de egy nyomott fahatású érdes felülettel is rendelkeznek.

[slideshow_deploy id='4757']

Festett műanyag nyílászáró

Festett műanyag ablak
Festett műanyag ablak

Ugyan nem minden ablakgyártó esetében, de van rá lehetőség, hogy ha olyan színre van szükségünk amit a hagyományos fóliás módszerrel nem lehet megoldani, akkor a színezést RAL szín skála szerinti festéssel készítenek elő. Festett műanyag nyílászárója nálunk a SCHÜCO műanyag ablakok esetében lehet elérni. A RAL skála szerinti festés esetében mindenképp számoljunk azzal, hogy annak felára a fóliás kiviteltől valamivel magasabb lesz.

A festett műanyag ablakoknál is ugyan csak mi döntjük el hogy egy vagy 2 oldali festéssel készüljön a nyílászáró. Egy oldali festés esetében, amikor az ablak egyik oldala van csak festve, természetesen mi döntjük el hogy az a belső vagy a külső oldalon legyen. A RAL színskála szerinti festés előnye, hogy ha redőnyt tervezünk az ablakokra, akkor a festés miatt a redőnyt is tudjuk azonos színűre kérni, mivel az alumínium redőnyöket, bármilyen RAL skála szerinti festéssel eltudjuk látni.

A festett műanyag ablakok esetében a SCHÜCO egy saját fejlesztésű szabadalmaztatott technológiát is alkalmaz, amit egy németországi autógyárral közösen fejlesztettek ki. Ezt a festést AUTOMOTIVEFINISH technológiának hívják ami kizárólag a Schüco műanyag nyílászárók esetében érhető el. Erről a festési eljárásról a fémhatású festett műanyag ablakok bejegyzésben részletesen olvashat. Fontos tudni hogy ez a technológia nem azonos a hagyományos festési eljárással, így jelentős többletköltségeket generál. 

Festett alumínium borításos műanyag nyílászáró

alumínium borításos színes ablak
alu műanyag ablak

Nem túl sok nyílászáró esetében, lehetőség van a külső oldali alumínium borítással készült ablakok rendelésére is. Ezek a nyílászárók minden esetben fehér színben készülnek, de a külső oldalukon egy alumínium borítást kapnak, ezzel egyedi megjelenést biztosítanak. A külső oldali alumínium borítást lényegében bármilyen RAL színskála szerinti színre kérhetjük. 

Nagyon nem is szeretnénk itt kitérni erre, mivel külön oldalon foglalkozunk az alumínium műanyag nyílászárókkal.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .