architect composition data demonstration

Tévhitek a műanyag ablakokról

Tanulságos olvasmány az ablakokkal kapcsolatos tévhitekről, ablakvásárlás előtt

A mai napig számos tévhit kering a műanyag nyílászárókkal kapcsolatosan az interneten. Ezek egy része alaptalan, egy része pedig a kor és a nyílászárók fejlődésével alaptalanná vált, mégis a mai napig kering az interneten, és a köztudatban egyaránt. Ebben a bejegyzésben megpróbáltuk a teljesség igénye nélkül, a legtöbbször előforduló nyílászárós tévhiteket össze foglalni.

A műanyag ablak igénytelen, nem igényel karbantartást

NEM IGAZ!

A műanyag ablakok, bár anyagukat tekintve sokkal ellenálóbak mint fa társaik, ugyan úgy megjöveteleik a karbantartást mint fa vagy alumínium társaik. Azok akik ezt kitalálták, először is szerintünk marketing indokkal, vagy a szakértelem hiányával felvértezve kezdték el terjeszteni.

Gondoljuk csak végig. Ahogy a fa vagy az alumínium nyílászárók esetében is, szükségünk van két dologra is ami mindenképp gondozást igényel, ezek a vasalat (zárszerkezet) és a tömítő gumik. Ezek a kulcsfontosságú nyílászáró elemek, bár márkájukat tekintve eltérőek lehetnek, megegyeznek a fa ablakokba szereltekkel.

A tömítő gumi és a zárszerkezet minden esetben kezelést igényel, aminek elmaradása a nyílászáró korai amortizációjához vezet. Szóval, ha azt szeretnénk, hogy új műanyag ablakaink, az idő előre haladtával is megfelelően betöltsék a funkciójukat, akkor figyeljünk oda a megfelelő karbantartásra, vagy ha már új ablakaink vannak, de sosem tettük meg, akkor sincs késő.

A műanyag ablakok karbantartásáról már írtunk egy korábbi bejegyzésünkben.

A nyílászáró melegperemes üvegezése drága, és felesleges

NEM IGAZ!

Melegperemes üvegtávtartó
Melegperemes üvegtávtartó

A műanyag nyílászárókban használt távtartók segítségével tudják az üveg gyártók beállítani az üvegezés vastagságát, vagyis a légréseket. Ezek a légréseket aztán nemesgáz töltéssel (általában argon gáz) látják el, ami fokozza a hőszigetelést. Az üvegek távtartóját sokáig alumíniumból készítették, amit aztán később a szóban forgó melegperemes távtartó hivatott kiváltani. A melegperem lényegében nem más, mint az alumínium távtartó, műanyag bevonattal történő bevonása, vagy esetenként annak teljesen speciális műanyagra történő cseréje.

Az ablakok melegperemes üvegezése, nem hogy felesleges de esetenként kötelező, ha nagyon alacsony hőtechnikai értéket akarunk elérni. Ugyan csak nagy segítség a melegperem használata, ha azt szeretnénk elérni, hogy az ablakunk üvege belülről ne párásodjon. Mivel az üvegünk széle, ahol az üvegek közvetve találkoznak a távtartókon keresztül, hőtechnikailag a leggyengébb pontja az üvegnek, így minimalizálni kell a hőátvezetést. Erre a jelenlegi technológia a melegperem használata.

Az hogy drága a melegperem használata, az sem igaz, sőt az igényesebb gyártók, mint pl. a BERG SYSTEM is, felismerte, hogy ez manapság már felár nélkül alapáron kell egy nyílászárónak tudnia, ahhoz hogy versenyképes maradjon, a nyílászárókra vonatkozó egyre szigorodó minimális hőtechnikai követelmények eléréséhez.

A műanyag ablaktól penészesedik a lakás

Ez így nem igaz!

ablak párásodása
ablak párásodása
A műanyag ablakok légzárása valóban a tökéletes felé tendál, de ez ugyan úgy igaz a korszerű fa nyílászárókra is. Sokáig ez volt a fa ablak gyártók fegyvere a műanyag ablakkal szemben, de ahogy a műanyag, úgy az új fa ablak esetében is megjelenhet a penészesedés az ablakcsere után. A modern vasalatrendszerek, manapság már el vannak látva résszellőző funkcióval, lehetőség van higroszabályzásos légbevezetők alkalmazására, de a legjobb eredményt mi magunk érhetünk el, ha oda figyelünk a megfelelő szellőztetésre. A műanyag ablakok párásodásáról szintén tettünk már bejegyzést.

A fehér műanyag ablak idővel megsárgul

Ez nem igaz!

A fehér színű műanyag nyílászárók az egyik legnépszerűbb és leggyakoribb választás nyílászáró vásárlás vagy csere esetén. Míg osztrák rokonaink esetében a műanyag ablakok 90%-a valamilyen színes fóliával készítik, addig a hazai műanyag ablak piacon, a rendelések túlnyomó zöme még mindig a fehér színben kerül megrendelésre. Az első generációs műanyag ablakok esetén, mivel nem volt a profil gyártóknak hosszú távú tapasztalata, így nem is gondoltak rá, hogy az általuk készített műanyag ablak profil, a nap UV sugárzásától idővel megsárgulhat. Ez ideáig igaz is, viszont minden minőségi műanyag ablak profil, már vagy 15 éve olyan UV stabilizátorokkal készül, ami meggátolja a fehér műanyag ablak profiljának sárgulását. Ez ugyan csak igaz, a kül- és beltéri használatra egyaránt alkalmas, fehér PVC alapanyagú műanyag ablakpárkányainkra is.

Idővel eltűnik a gáz a műanyag ablak üvegéből

Nem igaz!

Az üvegipari hőszigetelt ablak üveg gyártás már több évtizedes múltra tekint vissza. Így elég hosszú idő telt el ahhoz, hogy olyan megbízható statisztikákat, és vizsgálatokat tudtak végezni, ami alapján az derült ki, hogy az üveg gáztöltöttsége 10 év után mág mindig 80%-os, 20 év után pedig még 50% körüli. Erre a vizsgálatra alapozva, nyugodtan kijelenthetjük, ez olyan hosszútávú jelenség, amit nem tekinthetünk problémának.

Műanyag ablak utólagos fóliázása

Nem lehet!

ablak fóliák
Nem csak fehér ablakot vásárolhatunk

A műanyag ablak gyártók, a gyártáshoz az ablak profilt 6 méteres szálakban kapják meg a gyártóktól. Ezeket a 6m -es szálakat vágják fel a kívánt méretre történő gyártáshoz, és hegesztik össze, majd további megmunkálást végeznek rajta ahhoz, hogy ablakot készítsenek. Ha színes műanyag ablakot kell gyártani, akkor a profil beszállítótól előre fóliázott szálakat rendelnek, amit aztán természetesen a fehérrel azonos módon készítenek el.

A műanyag nyílászárókra speciális többrétegű fóliát ragasztanak egy erre a célra fejlesztett géppel. Ezt a technológiát hívják kasírozásnak. A kasírozást lényege, hogy a profilt felmelegítik felviszik a rá a speciális ragasztó anyagot és egy görgősorral ellátott kasírozó géppel egyenletesen felragasztják a fóliát. A kasírozást, kizárólag egyenes profilon lehet alkalmazni. Akkor is ez a folyamat ha íves szerkezetet rendelünk, az ablak profil hajlítását, a már lefóliázott termékkel végzik el.

Ezért fontos, hogy már a rendelés előtt véglegesítsük, színes vagy fehér műanyag ablakot szeretnénk rendelni, mert utólagosan erre már nem lesz lehetőségünk.

A színes műanyag ablakokról leválik a kasírozott fólia

Nem igaz!

fahatású színes műanyag ablak

Ha már a színes műanyag ablakokról esett szó, nem mehetünk el amellett a városi legenda mellett, hogy a profilról leválik a kasírozás. A  műanyag ablak kasírozásának technológiája több évtizedes technológiára épül, ami már bizonyított.

Az egyetlen dolog amit figyelembe kell venni, hogy a fóliázással készült színes műanyag ablakokat nem javasolt az épület déli oldalán alkalmazni.

A kasírozás helyett, inkább ha tehetjük válasszunk külső oldali alumínium borítást. Az alumínium műanyag ablakoknak számos előnye van a hagyományos színezéssel szemben, ráadásul sokkal exkluzívabb megjelenést biztosít.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson a csillagra az értékeléshez!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a posztot!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?